7 card stud (Hi-Lo)


A 7 Card Stud a hold'emtől jelentősen különböző játék, amely éppen változatossága miatt lett sokak kedvenc időtöltése.

Itt ugyanis nincsenek közös lapok, hanem minden játékosnak saját lapjai vannak. Mindenki összesen hét lapot kap, ebből három zárt (azaz csak Te látod), és négy nyílt, azaz mindenki láthatja. A hold'emmel ellentétben itt nincs vak licit. Az osztás előtt minden játékos egyforma nagyságú tétet (ante) tesz be. (Ennek nagysága függ az aktuális limittől. $1/$2-es alapnál 25 cent a tét.) 7 Card Studot maximum nyolc ember játszhatja egyszerre.
A tét berakása után mindenki három lapot kap: két zártat, és egy nyíltat (door card). A licitálást az az ember kezdi akinek a legkisebb a nyílt lapja. Ha egyformák, akkor a szín dönt (treff, káró, kör, pikk az erő sorrend.) Az első licitálónak kötelező tennie. (Bring-in.) Annyi döntési lehetősége van, hogy ő választhatja meg, hogy a kisebbik limitet, vagy annak a felét teszi-e be. (Tehát $1/$2-es asztalnál 50 centet, vagy egy dollárt tehet.) A többiek tarthatják, vagy emelhetnek. Egy licit körben maximum háromszor lehet emelni.

Ezután ismét egy nyílt lapot osztanak. (Fourth Street) Ettől kezdve mindig az kezdi a licitálást, akinek a legerősebb a nyílt lapja. Itt már nem kötelező tenni, lehet passzolni is. (Check) Amennyiben az első licitálónak a két nyílt lapja egy pár, akkor dönthet úgy, hogy rögtön dupla téttel indít. (Tehát $1/$2-es asztalon két dollárral.)

A licit után újabb nyílt kártya következik (Fifth Street). Innen kezdve minidig a magasabb limittel kell licitálni ($2 az $1/$2-es asztalon.)
Ezután újabb nyílt lap következik. (Sixth Street)

A licit után jön a hetedik lap, ami ismét zárt. Ha több mint egy játékos maradt játékban a licit után, akkor az nyer, akinek a lapjaiből ötöt felhasználva a legerősebb keze van. Először annak kell megmutatnia a lapjait, akinek a négy nyílt lapja a legerősebb. Ha túl sokan maradnak játékban a végéig, és így nem jutna mindenkinek saját lap, akkor a 7. lap egy közös nyílt kártya lesz.

7 Card Stud Hi/Lo

A 7 Card Stud Hi/Lo a sima stud egy változa, ahol a potot a végén két részre osztják:

- High pot - ezt a legjobb kéz nyeri, pont mint a normál játékban
- Low pot - ezt a legkisebb kéz nyeri. Legkisebb kéznek az számít, akinél öt különböző lap van, ami közül egyik sem lehet nyolcasnál nagyobb. (Tehát nem lehet benne, pár, drill stb. Viszont a sor, flush itt nem számít.) A legjobb Low lap az A2345. Ha több megfelelő lap is van, akkor az nyer, akinél a legalacsonyabb magas lap van. Ha ez egyforma, akkor a következő dönt.

Példa: A 2 4 5 6 vs A 2 3 7 8 esetén az elso játékos nyer, mert neki hatos a legmagasabb lapja, a másiknak meg nyolcas.
Mindenki összesen hét lapot kap, ebből három zárt (azaz csak Te látod), és négy nyílt, azaz mindenki láthatja. A hold'emmel ellentétben itt nincs vak licit. Az osztás előtt minden játékos egyforma nagyságú tétet (ante) tesz be. (Ennek nagysága függ az aktuális limittől. $1/$2-es alapnál 25 cent a tét.) 7 Card Studot maximum nyolc ember játszhatja egyszerre.

A tét berakása után mindenki három lapot kap: két zártat, és egy nyíltat (door card). A licitálást az az ember kezdi akinek a legkisebb a nyílt lapja. Ha egyformák, akkor a szín dönt (treff, káró, kör, pikk az erő sorrend.) Az első licitálónak kötelező tennie. (Bring-in.) Annyi döntési lehetősége van, hogy ő választhatja meg, hogy a kisebbik limitet, vagy annak a felét teszi-e be. (Tehát $1/$2-es asztalnál 50 centet, vagy egy dollárt tehet.) A többiek tarthatják, vagy emelhetnek. Egy licit körben maximum háromszor lehet emelni.

Ezután ismét egy nyílt lapot osztanak. (Fourth Street) Ettől kezdve mindig az kezdi a licitálást, akinek a legerősebb a nyílt lapja. Itt már nem kötelező tenni, lehet passzolni is. (Check) Ha az első licitálónak a két nyílt lapja egy pár, akkor sem duplázhatja meg a limitet, mint a sima Studnál.
A licit után újabb nyílt kártya következik (Fifth Street). Innen kezdve minidig a magasabb limittel kell licitálni ($2 az $1/$2-es asztalon.)
Ezután újabb nyílt lap következik (Sixth Street).

A licit után jön a hetedik lap, ami ismét zárt.

Ha túl sokan maradnak játékban a végéig, és így nem jutna mindenkinek saját lap, akkor a 7. lap egy közös nyílt kártya lesz.
Ha több mint egy játékos maradt játékban a licit után, akkor az nyeri a High Potot, akinek a lapjaiből ötöt felhasználva a legerősebb keze van. Először annak kell megmutatnia a lapjait, akinek a négy nyílt lapja a legerősebb.

A Low potot az nyeri, akinek a fent leírt szabályok szerint a leggyengébb keze van. Bármely lapot használhatod a low pothoz és a high pothoz is egyszerre, az ász pedig lehet egyszerre a legkisebb és legnagyobb lap is. Ha nincs a szabályoknak megfelelo Low kéz, akkor nem kell szétosztani a potot, az egészet a legerősebb kéz nyeri.

Legfrissebb Hírek

Online Termek

MaxiPlay
A MaxiPlay első befizetési bónuszt kínál €500-ig! És ez még nem minden: Nyári Freerollok  - €36,000 értékben
PokerStars
A terem első befizetésre járó bónuszajánlata elég egyszerű: 100% max 600$
Bestpoker
A terem első befizetésre járó bónuszajánlata kecsegtető, 500% max. $1200
ChiliPoker
600$ első befizetés bónusz az új, pókeres karrierjüket most kezdő játékosoknak
Everest Poker
200$ bónusz, ami minden játékosnak "alanyi jogon" jár!



Legfrissebb Videók


PokerStars

Szabályok


Póker Termek