Omaha (Hi/Lo)


Az omaha mára az egyik legnépszerűbb pókerfajtává nőtte ki magát, azzal vívta ki népszerűségét, hogy sokkal akció dúsabb, mint a hold'em.

Ezt annak köszönheti, hogy itt az ember induláskor négy lapot kap a kezébe. A másik nagyon fontos eltérés, hogy az omahában a játékosnak KÉT lapot KELL a kezéből használni, és hármat pedig az asztalról. Itt nincs választási lehetőség!!Tehát az omahában minden játékos NÉGY lapot kap a kezébe, majd összesen 5 lapot osztanak középre. Ez az öt lap un. közös lap, amit minden játékos használhat. Ebből az összesen kilenc lapból ötöt használhatunk fel úgy, hogy kettőt a kezünkből KELL használni, hármat pedig az asztalról. Most nézzük közelebbről a játék fázisait.

I. Osztás

Az osztótól (akit a dealer button jelöl) balra ülő játékos beteszi a kis vakot, a következő pedig a nagy vakot. Ezután az osztó mindenkinek négy lapot oszt, amit a többiek nem láthatnak. (Kaszinóban van hivatásos osztó, ő oszt a játékos helyett.)

II. Pre-flop licit

Miután mindenki megkapta a lapját a nagy vak utáni játékos kezdi a licitet. Három lehetősége van:

Tartja a tétet. (ami ilyenkor ugye pont a nagy vak)
Emel (természetesen a limitnek megfelelően)
Dob

A következő játékosnak is ugyanezek a lehetőségei, egészen addig, amíg a nagy vakra nem kerül a sor. Figyelem: A nagy vaknak is van lehetősége emelni, akkor is ha előtte mindenki csak megadta a kezdőtétet. Ha emelés volt, akkor természetesen addig megy körbe a licit, amíg minden játékos be nem rakta az emelést, vagy el nem dobta a lapját.

III. Flop

Az osztó ezt követően három nyitott lapot tesz ki középre. Ezt ismét licit követi. A licit menete hasonló a preflop licithez, néhány különbséggel. (A későbbi licitkörök is mind pont olyanok lesznek mint ez.)

A licitet a kis vak kezdi. Neki három lehetősége van:
Passzol, azaz nem tesz be tétet.
Nyit, azaz beteszi a kezdőtétet (A limitszabályoknak megfelelően)
Dob. (Ennek persze nem sok értelme van addig, amíg valaki nem tett be tétet.)

Ha passzolt a kis vak, akkor a következő játékos is ezeket teheti. Ha valaki tett be nyitó tétet, akkor módosulnak a lehetőségek. A következő játékos lehetőségei:
Tartja a tétet
Emel
Dob

Ez megy körbe addig, amíg mindenki nem tartja az addigi téteket, vagy el nem dobja a lapját.

IV. Turn

Az osztó lerakja a negyedik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az előbb leírtakkal. (Fix limites játék esetén van annyi változás, hogy ott az első két licitkör során a betehető tét a nagy vakkal egyenlő, míg a következő két licitkörben a nagy vak kétszerese a limit.)

V. River

Az osztó lerakja a ötödik nyitott lapot is. Ezután újra licit következik, amelynek menete pontosan megegyezik az elobb leírtakkal.

VI. Showdown

Az utolsó licit után a játékosok megmutatják a lapjukat, és az nyer aki a legjobb öt lapot tudja összehozni a rendelkezésre álló hét lapból. Döntetlen esetén el kell osztani a pénzt. Mindig az a játékos mutatja meg először a lapját, aki utoljára emelt. Ha nem volt emelés, akkor az, aki az utolsó körben megnyitotta a licitálást. Ha körpassz volt, akkor az, aki először passzolt. Ha előttünk valaki már jobb lapot mutatott mint a miénk, akkor nem kötelező megmutatni a sajátunkat, el is dobhatjuk.

A játék természetesen nem feltétlenül tart a megmutatásig. Ha bármikor a licit során előfordul, hogy egy emelést, vagy nyitást senki sem tart, akkor ez a játékos nyert. Neki nem kötelező megmutatni a lapját.

Omaha Hi/Lo

Az Omaha Hi/Lo az Omaha egy verziója. A játék menete végig megegyezik a rendes Omahával, csak itt a végén két részre osztják az összegyűlt tétet. Az egyik fele az un. High Pot. Ezt az nyeri akinek a legmagasabb lapja van, pont mint a hagyományos játékban.

A másik fele a Low Pot. Ezt a legkisebb kéz nyeri. Legkisebb kéznek az számít, akinél öt különböző lap van, ami közül egyik sem lehet nyolcasnál nagyobb. (Tehát nem lehet benne, pár, drill stb. Viszont a sor, flush itt nem számít.) A legjobb Low lap az A2345. Ha több megfelelő lap is van, akkor az nyer, akinél a legalacsonyabb magas lap van. Ha ez egyforma, akkor a következő dönt.

Példa: A 2 4 5 6 vs A 2 3 7 8 esetén az első játékos nyer, mert neki hatos a legmagasabb lapja, a másiknak meg nyolcas.
Ha nincs megfelelő low kéz, akkor a teljes potot a legjobb lap tulajdonosa nyeri. Mindenki indulhat egyszerre a High potért, és a Low Potért is. Fontos, hogy az Omaha Hi/Lo-ban is két lapot kell a kézből használni, és hármat az asztalról, azonban a Low pothoz, és a High pothoz lehet más lapokat használni a kézből is, és az asztalról is.

Legfrissebb Hírek

Online Termek

MaxiPlay
A MaxiPlay első befizetési bónuszt kínál €500-ig! És ez még nem minden: Nyári Freerollok  - €36,000 értékben
PokerStars
A terem első befizetésre járó bónuszajánlata elég egyszerű: 100% max 600$
Bestpoker
A terem első befizetésre járó bónuszajánlata kecsegtető, 500% max. $1200
ChiliPoker
600$ első befizetés bónusz az új, pókeres karrierjüket most kezdő játékosoknak
Everest Poker
200$ bónusz, ami minden játékosnak "alanyi jogon" jár!



Legfrissebb Videók


PokerStars

Szabályok


Póker Termek